László Viktória: +3620 2 089 249

Sokáig “kerestem” az utam, pedig régóta tudtam már, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Azt hittem, talán megúszhatom majd, és elég lesz, ha egész életemben ábrándozhatok róla, de rá kellett jönnöm, hogy nem lesz az. Ma már alig várom, hogy önbizalom fejlesztéssel, önszeretettel, szexualitással, tudatos életváltoztatással és félelemmel kapcsolatosan beszéljek, írjak, segítsek.

Sokat tanultam és tapasztaltam a tudatos változtatás trükkös anatómiájáról. Jelenleg éppen szomatodráma alapképzésen veszek részt. Az évek során kineziológiát tanultam, belső gyerek tanfolyamon vettem részt, művészet terápiája jártam, foglalkoztam angyalokkal és női energiákkal, orgazmus meditációval, de a legtöbbet mégis a saját utamból profitáltam. Megtanultam áttérni a félelem eszköztáráról a szeretet eszköztárára, és elkezdtem kialakítani a saját, egyedi programomat, mert működött nekem, és működött azoknak is, akik hozzám fordultak.

Az én egyik ajándékom az, hogy meglátom az emberekben a szépségüket és csodájukat. Olyan perspektívát, biztonságos és szeretetteli teret tudok neked kínálni, amiben eddig soha nem látott szemmel tekintesz magadra. Olyan értékeidet fedezheted fel, amik eddig számodra láthatatlanok voltak, pedig hatással voltak az életedre, formálták a valóságodat. A szeretetteli, meditációs gyakorlatoknak köszönhetően oldódni fognak a blokkjaid, és megtalálod az utat önmagadhoz. A technika és látásmód, amit átadok része lehet az életednek, és innentől bármikor hozzáférhetsz majd, mert Te vagy a kulcs, és már most is ott van benned minden válasz, amit valaha is tudni szeretnél, és mindannak a lehetősége, amit valaha is el szeretnél érni. Meg tudom mutatni neked, hogyan férhetsz hozzá, hogy érheted el Az Áttörést.