László Viktória: +3620 2 089 249
Meddig vagy hajlandó elmenni azért, hogy észrevedd az erőd veled van

Meddig vagy hajlandó elmenni azért, hogy végre észrevedd…

Sokat tudok mesélni arról, milyen a tehetetlenség. Hogy milyen kimászni egy mély gödörből. Hogy milyen az amikor úgy érezzük, mintha a puszta ürességbe lépnék. És tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Ilyenkor még fontosabbak azok az elemek, amik megmutatják a saját erődet, amikre lehet építeni. Gyakran ezek az elemek rejtve vannak előtted, és a feladat abban áll, hogy hajlandóak legyünk meglátni, és észrevenni őket. És persze az elme ilyenkor megkérdezi, hogy csak ennyi lenne? Vajon észrevenni ezeket a lényeges elemeket tényleg akkora különbséget jelent? Szerintem a világot jelenit. El is mondom, hogy miért…

1. A megbecsülés gyakorlata

 

Néhány évig a L’Oréal sminkszakértője voltam, és az online tanácsadásaim egyre népszerűbbek lettek. Amikor először töltöttem 8 órát azzal, hogy száz “idegen” nő fotóját néztem, azt keresve, hogyan emelhetnék ki még inkább a szépségüket, a végére már egy egészen más tudatállapotba kerültem. Hirtelen a szépség, a megbecsülés, ez erősségek és potenciálok átvették az irányítást. Bármerre néztem, minden színesebb lett, egyedibb és érdekesebb. Olyan könnyű volt meglátni az értéket. A munkámnak hála annyit gyakorolhattam ezt, hogy egyszerűen a részemmé vált. Nem mint valamiféle rám erőltetett pozitív szemléletet, hanem egyszerűen ráállt a szemem és a személyiségem is arra, hogy meglássam és értékeljem az élet ajándékait.

Amikor természetessé válik ez a fajta szemlélet, fokozatosan halványodik el a belső kritikus a fejünkből. Kevesebb tér marad neki.

És ott van a másik oldal, amikor azt gondolom, hogy a másik emberrel valami baj van. Volt egy pont, amikor feljött ez a gondolat, és rögtön utána az, hogy ez nem jó sem a másiknak, akivel éppen vagyok, sem pedig nekem.

Ha nem tudok a másik emberre megbecsüléssel nézni az ő aktuális teljességében, akkor nincs igazi kölcsönösség, nincs meg az elfogadás és adás természetes áramlása. Akkor nem tudunk együtt lenni a jelenben.

2. Az értelmezés ereje

 

Hadd támasszam ezt alá egy igaz történettel, amit Caroline Casey mesélt el egy barátjáról, aki ENSZ békefenntartó volt. Egy alkalommal, egy olyan zónában, ahol éppen háború dúlt rátaláltak a lemészárolt barátaikra, őket pedig az út mellől rabolták el.
A felfegyverezett katonák között, ott az út mellett már éppen elveszteni készülték a reményt, hogy élve kerülnek ki innen, amikor Caroline barátnője azt mondta, fordítsanak a történetükön, hogy ne arról szóljon, hogy elrabolták őket, hanem hogy segítséget kaptak. Így aztán, amikor a táborba értek elkezdték megköszönni az elrablóiknak, hogy egy ilyen nehéz és veszélyes helyzetben biztonságba helyezik őket.
Az összezavarodott rablók később, amikor bezárták a “foglyokat” biztosították őket arról, hogy ne aggódjanak, lesz majd egy katona az ajtajuk előtt, aki vigyázni fog majd rájuk. Három nappal később pedig elengedték őket.

Ez a történet sem arról szól, hogy azt mondogatták volna maguknak, hogy minden rendben van, vagy “csak” álmodoztak volna a békés végkifejletről, hanem hogy hajlandóak voltak más perspektívába helyezni a helyzetüket. És vajon nem volt-e ugyanannyira igaz, mintha fogolynak látják magukat?

3. Találd meg a saját erőd!

 

Van az áttörés napokon egy gyakorlat, amit nagyon tudományos néven “a tojásos gyakorlatnak” szoktam hívni. Amikor annak idején először megcsináltam, eléggé sokkolt az eredmény: körülbelül a napom 75-80%-át töltöttem a “Jobbnak-másnak kell lennem, és dolgoznom kell magamon, be kell illenem a nekem szánt keretbe” tojásban. Azóta találkoztam olyannal, aki a napja 90%-ban a saját hibáival, és azok korrigálásával van elfoglalva, és csak 10 százaléka marad jó esetben arra, hogy legalább egy kis nyugalmat és megbecsülést találjon az életében.

Mostanra lényegesen megváltoztak az arányszámaim. Az erőm és a magamba / az életbe vetett hitem fokozatosan kezdett el visszatérni hozzám, és tudatosan figyelek arra, hogy hol és miben találom meg saját magamat és az erőmet.

Az egyik leghasznosabb gyakorlat, ami segít abban, hogy túllépjünk a nehézségeken; hogy áttöréseket érjünk el; hogy észrevegyük, jóval többre vagyunk képesek, mint amit gondolunk magunkról, az az erőfigyelő gyakorlat.

Egy alkalommal egy barátommal beszéltem, aki egy nehéz helyzet után lábadozott éppen. A fájdalom és a veszteség óriásinak, sűrűnek és legyőzhetetlennek tűnt (hívjuk ezt most fekete felhőnek) még a “gyászidő” után is. Az egyik javaslatom az volt, hogy kezdje el figyelni, hogy hol van a saját ereje.

Az első válasza erre az volt, hogy az ereje mind ebben a fekete felhőben van. Azt hisszük, hogy így van, de ez nem igaz. Az erőnk minden pillanatban számtalan helyen van. Ott van a szembenézésben. Ott van a hitben és a kitartásban. Ott van az eddig átélt szenvedéseink és fájdalmaink utáni túlélésben és megnyílásban, ott van az őszinteségünkben, ott van az újra szeretni tudás képességében…

Az erőnk minden pillanatban számtalan (jelenbeli és múltbeli) választásunkban egyszerre van jelen. Észrevenni óriási különbséget jelent abban, hogy mit érzünk lehetségesnek és mit nem; és hogy honnan hozzunk akár életre szóló döntéseket.

Az én egyik alapvető adottságom az, hogy meglátom az emberekben a szépségüket és csodájukat. Ezt használom a sminktanácsadásokon, a szövegírásban, tervezésben és egy sokkal mélyebb szinten a segítő programokban. Olyan perspektívát, biztonságos és szeretetteli teret tudok neked kínálni, amiben eddig soha nem látott szemmel tekintesz magadra. Olyan értékeidet fedezed fel, amik eddig számodra láthatatlanok voltak, pedig hatással voltak az életedre, formálták a valóságodat. LáV

szia@azattores.hu